dr. Balatoni Katalin

néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató

Ecser Fruzsina

óvodapedagógus, hagyományismeret-, népigyermekjáték-oktató, néptáncpedagógus (Angyalkert Magánóvoda, Kecskemét)

 

Nekünk, pedagógusoknak hatalmas felelősségünk van abban, hogy mit mutatunk meg a világból, jelenből és múltból, hiszen ez alapján formáljuk a gyermekek jövőjét. Ezért bármihez is fogunk, nagyon fontos, hogy hitelesen, valódi értékek mentén közvetítsünk tudást munkánk során. Az elmúlt években csodálkozva szemléltük azt a folyamatot, hogyan jelent meg egyre több és több intézményben farsangkor a kiszebáb égetése. Nem tudni honnan indult, de egyre nagyobb divattá vált az óvodákban. Ezért döntöttünk úgy, hogy „tollat ragadunk”, és segítünk elhelyezni az évkör ünnepi sokaságában és forgatagában a farsangi és a virágvasárnapi kiszézés, villőzés szokásait, hiszen abban talán mind azonosan gondolkodunk, hogy minden esetben a tiszta forrásra építkezve kell munkánkat kialakítani.

 

Kezdjük is a farsanggal: a farsangi időszak vízkereszttel, január 6-ával kezdődik és a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetével, hamvazószerdával zárul. Az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, mulatságok időszaka, a tavaszvárás ősi örömünnepe ez. A szokások farsang végére, farsang farkára összpontosultak, farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre. Rendkívül fontos szerepük volt a mulatságoknak. Ilyenkor kerülhetett sor az asszonyok külön mulatságára, asszonyfarsangra is. Szokás volt még ebben az időszakban a vetélkedőjáték és a legényavatás is. A farsang adott alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére. Megjelenítettek nászmenetet, ördögöt, kereskedőt, törököt, kéményseprőt, katonát, ijesztő csúfnak és szépnek nevezett figurákat, kedveltek voltak a különféle állatmaszkok, kecske, medve, gólya, ló és mások. A kecskére alkudoztak, a medvét táncoltatták, a gólya a lányokat próbálta csipkedni. Mindezek hangulatától egyre messzebb kerülünk napjainkban.

Fontos közös feladatunk lenne, hogy újra megteremtsük annak élményét, mely a különböző maskarákba öltözés által elszakít minket a hétköznaptól, és egy új szerepbe bújva az ismeretlen és felszabadult mulatságként jelenik meg. Jó gyakorlatként említhető, hogy egyes intézményekben tematikus farsangokat szerveznek, sok esetben a családok bevonásával, de a felnőttek között is egyre nagyobb érdeklődést látni minderre.

Ezekhez az alkalmakhoz valóban kiválóan illene a kiszebábu égetése, mivel látványos, érdekes, különleges élmény kicsik és nagyok számára egyaránt, de nézzük meg, mi is valójában a kiszézés vagy villőzés hagyománya.

„Haj ki, kisze, haj ki, jöjj be sódar Jancsi!”

Húsvét vasárnapot megelőző vasárnapot nevezzük virágvasárnapnak, ezen a napon volt, ahol kiszebabát, máshol villőágat díszítettek. A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. Énekszóval vitték a lányok végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették, ahol nem volt víz, ott elégették. A bábu a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője volt. A kiszi szó korpából készült savanyú levest, jellegzetes böjti ételt jelent, míg a sódargömböc jelentése a disznósajt. A kiszebábu megsemmisítése szertartásosan ment végbe: levetkőztették, szétszedték, úgy dobták a vízbe, vagy elégették, és akkor a tüzet körültáncolták.

Ez tehát a kisze valódi ideje és formája. Virágvasárnaphoz kötődik, és csak a lányok vettek részt benne. Országszerteegyre több helyen elevenítik fel ezt a szokást lányok, nők, asszonyok együtt énekelve, böjti játékokkal, karikázókkal. Érdemes akár az óvodában, a lánytestvérek, édesanyák, nagymamák bevonásával ezt a szép szokást feleleveníteni, hozzá dalokat, játékokat gyűjteni és közösségi programként megszervezni.

Mind a farsang, mind a kiszézés, villőzés tekintetében gazdag szokás, dal- és játékörökséggel rendelkezik kultúránk. Annak érdekében, hogy ez sokáig fennmaradjon, hogy minél tovább éltetni tudjuk, ahhoz arra van szükség, hogy valóban a hitelesség és az értékközvetítés útján haladjunk.